Sajtos tarja / lacus módra /
Végy személyenként igény szerint kb 8 mm vastag tarját, amit nem kell kiklopfolni!
A szeleteket enyhén be kell sózni, majd magyaros fűszerkeverékkel is beszórjuk, enyhén, mindkét oldalát.
Így fűszerezett állapotban hagyjuk kb 3-4 óra hosszat.
A szeleteket ezután sütőtepsibe tesszük, ki mivel főz, olajat vagy zsírt teszünk alá, én kivételesen libazsírt tettem alá, annak kevesebb a kalóriája:)))))

A husok szépen sorakoznak egymás mellett, ekkor az egészet megkentem fokhagyma lével.
Végy kb 3 dl hideg vizet, fokhagymanyomóval paszírozz bele 6 gerezd fokhagymát , 1 hét állás után kitűnő adalék bármihez.

A főtt tojások sárgáját összekeverjük a mustárral,margarinnal, sajttal, tejföllel és a fűszerekkel, majd hozzáadjuk a apró kockára vágott tojás fehérjét. Na ezzel ez kész is, ha nagyon híg akkor adjunk hozzá még sajtot. Ezt tesszük a húsok tetejére.

Ismét forró sütőbe tesszük és mikor kicsit megpirult a teteje kivesszük. Ez kész, jénaiba tesszük tálaláshoz, vagy valamibe.:))))
Én hallottam egy nagyon jót, úgyhogy a rizs mellé ez lett.

Végy kb egyforma nem nagy méretű krumplit, de a burgonya is megteszi, ne hámozdd meg, hanem súrold meg héjastol. Ezután vágd 4 felé, csepegtesd le, majd sózd meg és tedd forró olajba, lehetőleg frituba, de mindenképp lepje el az olaj. Akkor jó, ha piros a krumli fehér része, és zörgős a héja.

Isteni finom és a héja végett magas a vitamintartalma.

Ja, és étkezés után ilyen legyen a tányér!!!!!

Töltött karalábé
Töltött karalábé
Hozzávalók négy személyre:4 nagyobb karalábé40 dkg darált hús 2 tojás 2 fej vöröshagyma 2 paradicsom 8 karika parasztkolbász 8 kis szelet kolozsvári szalonna 2 dl tejföl pirospaprika, paprikakrém, mustár, bors, só, ételízesítő rizibizivel tálalva |
Elkészítés:Egy fej hagymát apróra vágva, kevés zsíron megfonnyasztunk, majd a darált húst megpirítjuk rajta. Ezután megborsozzuk, megszórjuk pirospaprikával, ízlés szerint teszünk bele 1-2 kávéskanál mustárt és paprikakrémet, megsózzuk és belekeverjük a két tojást nyersen.
A meghámozott karalábékat megmossuk, félbevágjuk és belsejüket kikaparjuk úgy, hogy kb. egy cm-es fala maradjon. A kikapart karalábét igen apróra összevagdaljuk és belekeverjük a töltelékbe. A karalábék belsejét enyhén megszórjuk ételízesítővel és beletesszük a tölteléket, majd minden karalábéra először egy karika lesózott paradicsomot, arra egy karika lesózott hagymát és arra egy karika kolbászt teszünk, végül a tetejére tesszük a bevagdosott szalonnaszeleteket. Kizsírozott remoszkában vagy lefedett jénai edényben addig sütjük, míg a szalonna meg nem pirul. Ekkor leöntjük tejföllel, amit halványan, díszítés jelleggel megszórunk ételízesítővel, és (lefedve) öt perc alatt készre sütjük. Gombás rizzsel, krumplipürével tálaljuk, Jutkasalátát vagy káposztasalátát adunk hozzá. Könnyű, kellemes ízű étel.
|
Rigó Jancsi
| Hozzávalók: tészta:7 tojás,250 g cukor,120 g liszt,70 g kakaó,50 g mogyoró,1 zacskó van.cukor,csipet só. töltelék:750 ml tejszín,150 g porcukor,150 g kakaó. bevonómáz: 150 g étcsokoládé,100 g vaj. Elkészítés: Feltörjük az előzetesen szobahőmérséklete tartott tojásokat,külön tálakban gyűtjük a fehérjéket és a sárgájákat.A sárgájához hozzáadjuk a cukrot és elektromos habverővel verjük legalább 15 percen keresztül.Akkor jó,ha a massza majdnem fehérré válik és a habverőt megemelve szalagként csorog vissza.Hozzáadjuk az átszitált lisztet a kakaóval és a van.cukorral együtt,közben a habverővel folyamatosan eldolgozzuk.A fehérjékhez hozzáadunk egy csipet sót,és a jól átmosott és megszárított habverővel keményre felverjük.A felvert tojásfehérjét óvatosan hozzákeverjük az alaptésztához,alulról felfelé kavargatva.Forgassuk bele a darált mogyorót. Kivajazzuk és belisztezzük a tortaformát,középre beleöntjük a tésztát.Mivel folyékony,magától egyenletesen szét fog terülni.A tortaformát a munkaasztalhoz ütögetjük,hogy a tészta jól elrendeződjön benne,aztán beletesszük a már előmelegített sütőbe,kb.30 percre.Meggyőződünk róla,hogy a tészta megsült-e:a közepébe nyársat szúrunk,majd kihúzzuk,és ha száraz,akkor elkészült a tészta.Kivesszük a tésztát a sütőből,kikapcsoljuk a pántot,kicsúsztatjuk a tésztát egy sütményrácsra,majd hagyjuk kihűlni. A töltelék krém elkészítése: A jéghideg tejszínt lehűtött tálba öntjük,alaposan felverjük a jól megtisztított elektromos habverővel,hozzáadjuk a már előzetesen összekevert és átszitált kakaót és porcukrot.Fedjük le frissentartó fóliával,majd tegyük a hűtőbe,amíg megszilárdul.Éles késsel vízszintesen félbevágjuk a kihűlt tésztát,beleöntjük a töltelék krémet,majd spatulával egyenletesen szétkenjük. A bevonómáz elkészítése: Az étcsokoládét darabokra törjük és egy fazékba tesszük,szintén darabokban hozzáadjuk a vajat.Az egészet gőz főlött,folytonosan kevergetve megolvasztjuk.Amikor a csokoládé felolvadt,levesszük a fazekat a gőzről és alaposan felverjük a kézi habverővel,majd hagyjuk kihűlni. A tortát sütményrácsra helyezzük és bevonjuk a csokoládémázzal.Elsimítjuk az első réteget és hagyjuk megdermedni,majd rákenjük a következő réteg csokoládémázt.Addig folytatjuk,amíg szilárd és vastag csokoládéréteget nem kapunk.A tortát a hűtőbe tesszük és hagyjuk megszilárdulni.Tálaláskor a vágókést forró vízbe mártjuk,és a süteményt nagy kockákra vágjuk. |
||
Méteres süti!
4 tojás sárgáját
25 dkg cukorral habosra keverek.
Hozzáadok 1 dl meleg vizet, 1,5 dl olajat,
25 dkg lisztet,
1 zacsi sütőport.
A 4 fehérjét kemény habbá verem, és óvatosan fellazítom vele a piskóta alapot.
Közben kivajazok, kilisztezek 2 egyforma őzgerinc formát (az a jó, ha a hagyományos rovátkás). A tészta egyik felét beleöntöm az egyik formába.
A maradék tésztához hozzá keverek 2 evőkanál cukrozatlan kakaóport, még 1,5 evőkanál melevizet, és 1 evőkanálnyi olajat. A kakaós tésztát a másik formába öntöm.
Előmelegített sütőben egyszerre sütöm meg őket, 200 fokon, kb 30 percig.
Ha megsültek deszkára borítom, hagyom hűlni.
Közben 2 tasak puncs pudingot 1 liter tejjel és ízlés szerinti mennyiségű cukorral megfőzök rendes pudingnak. Ha kész ezt is hagyom hűlni. Lassanként hozzákeverek 15 dkg vajat.
Ha minden kihűlt a két rúd tésztát a rovátkák mentém felvágom szeletekre. Egy hosszabb tálon elkezdem összeragasztgatni. Egy csokis, egy kis puncspuding, egy fehér piskóta szelet. Megint puncspuding, csokis szelet, puncspuding, fehér piskóta szelet. ÉS így haladok végig. Ha tudjuk mennyi szelet adott ki egy őzgerinc formát, akkor 2 egyforma hosszú rudat is készíthetünk, de hagyhatunk egy méternyi hosszú rudat is.
HA maradna a puncsos krémből, a rudak tetejére kenhetünk még belőle. Illetve, ha bármilyen ügyesek is vagyunk, de a különböző tészták különböző nagyságúra sültek, akkor a szint különbségeket kitölthetjük a maradék krémmel.
HA picit hagytuk összeragadni, akkor csokimázzal jó alaposan nyakon öntjük a rudakat. Legalább egy napig hagyjuk összeérni.
Ferdén vágva szeleteljük, mert így érvényesül a látvány, ahogy a szeletben a színek váltakoznak.
Csokihab!!
15 dkg jó minőségű feketecsokit feltördelünk egy kislábosba, felöntjük 1-fél adag feketekávéval, és forró vízgőz felett megolvasztjuk. (ha nem akarjuk ennyire keserűre, akkor egy pici tejet önthetünk hozzá a kávé helyett)
Kevergetjük. Ha felolvadt levesszük a tűzről, és picit hagyjuk hűlni.
3 tojás sárgáját 1 evőkanál cukorral robotgéppel nagyon habosra keverünk.
A tojássárgájába óvatosan belekeverjük a felolvadt csokit.
Felverünk 2,5-3 dl tejszínt kemény habbá 1 zacsi vaníliás cukorral.
A 3 tojás fehérjét is kemény habbá verjük 1 evőkanál cukorral.
Előszőr a fehérjét keverjük óvatosan bele a csokis sárgájába.
Majd az egészbe keverjük a felvert tejszínhabot is.
Óvatosan, nagy, levegős mozdulatokkal kell keverni, hogy a habok ne essenek össze.
A pihekönnyű krémet 8 koktélos vagy pezsgőspohárba adagoljuk, és a hűtőbe tesszük.
Nagyon könnyű, nagyon finom, nagyon nehéz abbahagyni és nagyon egyszerű és gyors az elkészítése.
!!!!Fontos!!! Ne tegyünk hozzá több cukrot, mert ebben a habban a feketecsoki íze a lényeg.
Akad olyan recept is, amely nem teszi bele a tojás sárgáját.Csak a csokit keveri a fehérjével és a tejszínnel.
Vagy esetleg a fehérjét hagyja ki és csak a tejszínt adja hozzá a sárgájás csokihoz.
Olyat is olvastam már, hogy a tejszínt hagyják ki és csak a tojásfehérje és a sárgájás csoki keveredik össze.
A fenti a klasszikus recept. Ezt azért lehet variálni.
Érdemes kipróbálni!!
KŐLEVES
KŐLEVES
Hol volt hol nem volt,volt egyszer egy szegénylegény.A szegénylegény elindult világgá. Ment ment mendegélt, több napon keresztül. De egyszer csak, elfogyott a tarisznyába tett elemózsia.
A szegénylegény úgy határozott, hogy betér a legközelebbi faluba.Igen ám de ott csupa szegény ember lakott, nem kinálták meg semmivel az éhes vándort.A szegénylegény betért a falu utólsó házába. Azt mondta a házigazdának:ha már nem kinálnak meg semmivel, főzök én magamnak kőlevest.
Hire ment a faluban mire készül a vándor, jöttek is az emberek hogy tanui lehessenek hogyan is készül a kőleves ,mert ilyenről ők még eddig nemigen hallottak. Kiváncsian gyülekeztek a szegénylegény köré.
Ő elővett a tarisznyájából egy fazekat, beletett egy követ, és megkérdezte a házigazdát , felteheti e a tűzhelyre a fazekat? A falubeliek és a házigazda oldalát furdalta a kiváncsiság, persze hogy megengedték.Amikor főtt a víz ,a szegénylegény megkóstolta. Ha egy kanál zsír lenne benne, minjárt jobb illata lenne. Nosza hoztak neki zsírt, több kanállal is.
A szegénylegény megint megkóstolta és azt mondta: jó jó ,csak egy kicsit sótlan. Hoztak is minjárt neki több kanál sót. A vándor megkóstolta és azt mondta:jó jó, de akkor lenne az igazi ha egy kis káposzta is lenne benne. Hoztak is a falusiak káposztát, több fejet is. A szegénylegény eggyet megtisztított és beleszeletelte a levesbe.
Ekkor már a víz javában főtt és jó illatok keztek terjengeni a levegőben. A szegénylegény megkóstolta a levest és azt modta: nagyon fenséges, de ha még egy darabka kolbász lenne benne még jobb lenne.
Hoztak is a falusiak több darabot, sőt még egy darab kenyérrel is megpótoltak. Kis idő múlva elkészült a leves. A szegénylegény kihalászott a tarisznyából egy kanalat és jóízüen falatozni kezdett, nagyokat harapva a kenyérből.
Hamar elfogyott a leves a fazékból, már csak a kő kocogott,a fazék alján.
Hát a kővel mi lesz? -- kérdezték a falubeliek. Azt szépen megmosom és elteszem a tarisznyába válaszolta a szegénylegény.És ha majd megint egy olyan faluba érek ahol semmivel nem kinálják meg a szegény vándort, megint főzök magamnak kőlevest.
(Ha a szegénylegény a kőlevest meg nem ette volna, az én mesém is tovább tartott volna.)
A HONLAP SZERKÉSZTŐJE NEM GONDOLTA, HOGY OLYAN VALAKIT HÍV MEG TÁRSSZERLKESZTŐNEK A RECEPTHÁZBA, AKI MAX EGY RÁNTOTTA ELKÉSZÍTÉSÉRE KÉPES, ELMÉLETBEN VISZONT SOK RECEPT TUDÓJA, A FŐZECSKE MŰSOROKNAK, ÉS BENKEI LACIBÁCSINAK KÖSZÖNHETŐEN.
BIZONYSÁGUL ÁLLJON ITT A KŐLEVES RECEPTJE.
1 Db. jókora kő
1,5liter víz,
1 csipetnyi só
1 fej szép káposzta.
3 Db jókora kolbászdarab,a jobbikból
2 -3szelet friss puha kenyér
JÓÉTVÁGYAT!!!!!!!!!!!!!
Tyúkhúsleves egy kicsit máskép!
| Tyúkhúsleves egy kicsit máskép! Úgyan úgy teszűkfel, fűszerezzük, zőldségezzük a különbség annyi, hogy teszünk bele egy kiskanál rozmaringot /természetesen akinek van friss rozmaringgal a legfínomabb/ s amikkor megfőtt minden, rizst teszünk tészta helyet, majd készítünk egy kis rántást, de csak kifehéritjük a lisztet nem pirítjuk, lehúzzuk a lángrol öntünk bele egy kis tejet, s egy kispohár tejfőlt, el kavarjuk s bele öntjük a levesbe /amiben a rizst nem főztük meg teljesen csak hogy a közepe ropanyon/felfőzzük. Egy nagyon finom savanykás levest kapunk, kis családom egyik kedvence!/a levest nem kell le habozni!!!/Próbáld ki érdemes! |
||
Depis hangulatra
Mi is a legjobb recept?
Hát nekem ,egy óriás tábla csoki.
Ma felettéb rossz napom volt.
Van valakinek egy jó recepje ilyen hangulatra?
Véletlen finomság
| Véletlen finomság | |
| Kategória: | Sütemények, édességek |
| Hozzávalók: | Kakaós piskótát sütünk 4 tojásból, sütés előtt gazdagon megszórva körtebefőttel. Nekem valamiért összeesett, miután kivettem a sütőből, de mivel nagyon finom lett, sajnáltam kidobni. Gondoltam kutyulok mégis valamit belőle. -fahéj -rumaroma -1 db tejföl -2 dl tej -5 ek kristálycukor -20 deka durvára tört dió |
| Elkészítés: | Az elrontott piskótát kis kockákra vágtam, tűzálló edénybe halmoztam, majd rumaromával ízesítettem. A tejfölt a fahéjjal, kristálycukorral, dióval, végül a tejjel könnyű masszává elkevertem, majd a piskótára öntöttem, 20 percig közepes lángnál készre sütöttem. |
| Tanácsok: | Sokkal finomabb, mint az eredeti piskóta lett volna... :)) |
| Elkészítési idő: | 50 perc |
Desszertek
Almás pite
Hozzávalók:
35 dkg liszt
25 dkg vaj
2 tojássárgája
0,5 dl víz
50 dkg reszelt alma
kávéskanál őrölt fahéj
10 dkg cukor
A tésztát előző nap jól összedolgozzuk, a hűtőben pihentetjük. Másnap két lapot nyújtunk belőle. A tepsit kikenjük margarinnal és megszórjuk liszttel, az egyik lapra rátesszük az ízesített párolt almát. Ráhelyezzül a másik lapot, tetejét megkenjük tojásfehérjével. Közepes hőmérsékletű sütőben 30-35 percig sütjük
Aranygaluska
Hozzávalók:
30 dkg liszt
20 dkg margarin
10 dkg darált dió
10 dkg porcukor
3 dl tej
1 tojássárgája
2 dkg élesztő
só
Az élesztőt felfuttatjuk. Összedolgozzuk a liszttel, a tojássárgájával, egy csipetnyi sóval, a tejjel.Addig gyúrjuk, hogy lágy tésztát kapjunk. Ezután belegyúrunk 5 dkg margarint és megkelesztjük a téstát. Felolvasztjuk a maradék margarint, a diót összekeverjük a cukorral. A megkelt tésztát kinyújtjuk kb. egy ujjnyi vastagra és egyforma darabokra vágjuk, vagy szeggatjuk. Egy hőálló tálat kikenünk margarinnal és egy sor tésztát rakunk bele, megszórjuk cukros dióval, meglocsoljuk olvasztott margarinnal. Ezt a rétegezést megismételjük egy párszor, amíg az edény engedi. Utolsó réteg a margarin legyen! Sütőbe tesszük, közepes tűzön 30-35 percig sütjük.. Bor-, vagy vaniliasodóval tálaljuk.
Gyümölcstorta
Hozzávalók:
A piskótához:
4 tojás
10 dkg cukor
10 dkg liszt
1 tasak zselatin (10 g)
puding
10 dkg porcukor
60 dkg gyümölcs
A piskótához a tojások fehérjét kemény habbá verjük 2 dkg cukorral. A tojások sárgáját habosra keverjük 8 dkg cukorral, majd összekeverjük és közben óvatosan beleszórjuk a lisztet is. Beöntjük a tortaformába és az előmelegített sütőben 20 percig sütjük.
A zselatint és a pudingot a csomagon olvasható módon elkészítjük. A pudingot a piskótára kenjük, rátasszük az előkészített gyümölcsöt, a tetejére pedig a zselatint.
Hóvirág
Hozzávalók:
20dkg-os csomag kétszersült
1/2l tej
1-2 ek. cukor
Krém:1l tej
3 tojás
5dkg porcukor
10dkg cukor
1 csomag vanilia puding
A kétszersültet, vagy száraz kekszet,feldaraboljuk és belemártjuk meleg,cukros tejbe.
Felforralunk 1l tejet. 3 tojássárgáját 10dkg cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tejhez, jól elkeverjük, közben hozzáadjuk a csomag pudingport, pár percig fözzük.
3 tojásfehérjét, 5dkg porcukorral felverjük, nagyon keményre. Az összefözött krémet összekeverjük a felvert fehérje 2/3-val, majd levesszük a tűzről és egy tálba rakjuk soronként.
1 sor krémmel kezdünk,majd kétszersült, vagy keksz. Atetejére a maradék tojásfehérjét tesszük, amibe finom gyömölcsízt kevertünk. Lehűtve tálaljuk.
Tiramisu
Hozzávalók:
2 dl hideg eszpresszókávé
20 dkg porcukor
0,5 dl mandulalikőr
1 kg mascarpone sajt
3 csomag babapiskóta
1 dkg kakaópor
A krémtúrót, a likőrt és a porcukrot összekeverjük. Egy tűzálló tál alját vékonyan kikenjük a krémmel, arra egy sor kávéba mártott piskótátteszünk. Újabb réteg krémtúró, újabb réteg kévés piskóta - ezt addig folytatjuk, míg az edény engedi. Lehetőleg fogyjon el a hozzávaló is.(Legfelülre túró kerüljön.) Megszórjuk kakaóval, majd hűtőbe tesszük, hidegen tálaljuk.
















rizibizivel tálalva
A legutóbbi Hozzászólások